A világon semmi. Egészen addig, amíg elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Egy introvertált embert nem érdemes rábeszélni, hogy csatlakozzon a színjátszó körhöz, mert nem fogja ott jól érezni magát. Ahogyan egy extrovertáltat sem szép dolog felszólítani, hogy beszéljen halkabban vagy ne akarjon állandóan szerepelni. Egyszerűen különbözünk, és ezt a különbözőséget meg kell tanulnunk tiszteletben tartani.
Nem feltétlenül kell megértenünk egymás álláspontját, elegendő, ha elfogadjuk. Egy extrovertált ember sosem fogja megérteni, hogy miért jó a sarokban gubbasztva vizslatni az embereket, és egy introvertált sem tud azonosulni azzal az állandó közléskényszerrel, amit a extrovertált ismerőse képvisel. De nem is kell.