Nyelvi előkészítő képzés

Manapság az idegennyelv-ismeret alapkövetelmény. Angol, vagy német nyelvtudás birtokában kinyílik előttünk a világ. Könnyebben boldogulunk a gimnáziumi évek alatt is, később pedig nagyobb eséllyel nyerünk felvételt a felsőoktatásba, és gyorsabban is találunk állást. Tehát, nem kérdés: az idegennyelv-ismeret elengedhetetlen. Pontosan ezért indítjuk államilag finanszírozott nyelvi előkészítő képzésünket. A képzés időtartama 1 év. A képzésre a gimnáziumi, a szakképző iskolai és a technikumi felvételi során lehet jelentkezni. 

Miért válaszd a Gourmand Középiskolát?

Szakavatott, elhivatott pedagógusaink, tanáraink elsődleges célja, hogy megismerjék diákjaik egyéni képességeit, kompetenciáit, erősségeit, és ezeket szem előtt tartva, partnerként támogassák őket a tanulásban. Ezt alátámasztja, hogy tanulóink évről évre, rendszeresen vesznek részt rangos tanulmányi versenyeken, és igen kitűnő eredményekkel öregbítik iskolánk hírnevét. A modern technikai felszereltségnek köszönhetően diákjaink ideális környezetben tanulhatnak, hiszen minden szükséges eszköz helyben a rendelkezésünkre áll.

A Gourmand Iskola gépjárművel és tömegközlekedéssel is jól megközelítő helyen van, így a szülőknek sem kell a parkolás miatt aggódniuk. Mindezek mellett, iskolánkat kellemes, barátságos, családias hangulat, illetve kimagasló közösségi összetartás jellemez, amelyet folyamatos programokkal, kirándulásokkal is erősítünk. Nyíltnapjaink keretében Téged is szeretettel várunk, ha szívesen betekintenél a hétköznapjainkba. Gyere, látogass el hozzánk, és ismerd meg jobban intézményünket!

Lássuk, milyen kérdéseid lehetnek!

Mit vigyek magammal a beiratkozásra?

A beiratkozás során szükség lesz a 8 osztály meglétét igazoló bizonyítványra, és a személyes irataidra. Ezen kívül készülj egy rövid felvételi beszélgetésre, és egy központi írásbeli vizsgára is.

Tényleg ingyenes a képzés?

Igen, amennyiben a fenti feltételeknek megfelelsz, a képzést az állam finanszírozza, tehát Számodra teljesen ingyenes.

Mit fogok tanulni a képzésen?

A nyelvi előkészítő képzésen emelt szinten tanulod majd az angol nyelvet (heti 16 órában), a németet, valamint az informatikát (heti 4-4 órában). Ezek mellett szinten tartó tantárgyaid is lesznek: magyar és matematika.

Miért hasznos a nyelvi előkészítő?

Azok a tanulók, akik középiskola előtt nyelvi előkészítő tanfolyamon vesznek részt, sokkal könnyebben veszik az akadályokat később, a gimnáziumban, szakközépiskolában, hiszen az idegen nyelvi órákra kevesebbet kell készülniük (és több idejük, energiájuk marad más tantárgyakra).

Jelentkezz most!

Elérhetőségeink

Telefon: +36-1-4033585, +36-1-3185064

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.