Ingyenes, esti képzéseink

Az iskola a főúthoz közel, a Veres Péter út 102. alatt található. A főépület négyszintestöbb tantermes, korszerű tanműhellyel és kiszolgálóhelyiségekkel felszerelt. A második emeleten igényesen felszerelt informatika szaktanterem várja a diákokat. Számítógépeinken internet- elérhetőségünk is van, mindennemű információhoz könnyen hozzájutunk. A modern technikát az oktatásban is felhasználjuk, különféle digitális eszközök, szak-,és nyelvoktató programok, digitális tananyagok, egyéb audiovizuális segédanyagok a tudás elmélyítését szolgálják.

Miért válaszd a Gourmand Középiskolát?

Szakavatott, elhivatott pedagógusaink, tanáraink elsődleges célja, hogy megismerjék diákjaik egyéni képességeit, kompetenciáit, erősségeit, és ezeket szem előtt tartva, partnerként támogassák őket a tanulásban. Ezt alátámasztja, hogy tanulóink évről évre, rendszeresen vesznek részt rangos tanulmányi versenyeken, és igen kitűnő eredményekkel öregbítik iskolánk hírnevét. A modern technikai felszereltségnek köszönhetően diákjaink ideális környezetben tanulhatnak, hiszen minden szükséges eszköz helyben a rendelkezésünkre áll.

A Gourmand Iskola gépjárművel és tömegközlekedéssel is jól megközelítő helyen van, így a szülőknek sem kell a parkolás miatt aggódniuk. Mindezek mellett, iskolánkat  kimagasló közösségi összetartás jellemzi, amelyet folyamatos programokkal, kirándulásokkal is erősítünk. Nyílt napjaink keretében Téged is szeretettel várunk, ha szívesen betekintenél a hétköznapjainkba. Gyere, látogass el hozzánk, és ismerd meg jobban intézményünket! A járvány miatt fennálló veszélyhelyzet ideje alatt sajnos nincs lehetőségünk Nyílt napot tartani, de erre a linkre kattintva megtekintheted iskolánk bemutatkozófilmjét.

Ingyenes, esti gimnázium

Mit érdemes tudnod róla?

  • A képzés és a vizsga teljesen ingyenes.
  • A korábbi tanulmányokat beszámítjuk.
  • 2 éves esti gimnáziumi képzésre befejezett 10. osztály után jelentkezhetsz.
  • A 2 éves gimnáziumi képzés érettségi vizsgával zárul.
  • Képzés ütemezése: heti két munkanap, 16:00-20:00.

Ingyenes, esti érettségi-felkészítő képzés

Mit érdemes tudnod róla?

  • A képzés és a vizsga teljesen ingyenes.
  • 2 éves esti, érettségi-felkészítő technikum.
  • A képzés végén csak 4 tantárgyból kell érettségi vizsgát tenni a diákoknak.
  • Erre a képzésre akkor tudsz jelentkezni, ha van SZJ vagy OKJ bizonyítványod.

Ingyenes, esti felnőttoktatás

Mit érdemes tudnod róla?

  • A képzés és a vizsga teljesen ingyenes.
  • Szakács vagy cukrász szakmát tanulhatsz.
  • Ha érettségivel vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezel, akkor a képzést 1 év alatt elvégezheted.
  • Ha 10 osztály a legmagasabb végzettséged, akkor a képzés 2 éves.
  • A szakmai bizonyítvány többlet pontot jelent a felsőoktatásban.

Jelentkezz most!

Telefon: +36-1-4033585

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.

Gyakran ismételt kérdések

Igen. Képzéseinket az állam finanszírozza, így Neked semmiben sem kerül.

Természetesen igen. Az érettségi vizsgáért sem kell fizetned.

  • Előző bizonyítvány(ok)
  •  Személyi igazolvány
  •  A következő okmányok fénymásolata:
    • Személyi igazolvány
    • Lakcímkártya
    • TAJ kártya
    • Oktatási azonosító

Iskolánk címe: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.

Tömegközlekedéssel 2-es Metró végállomás – Őrs vezér tere HÉV Mátyásföld – repülőtér megállónál kell leszállni, és onnan 200 métert visszasétálni , vagy 276 E, 176 E, 44 buszokkal Jókai Mór rendőrség buszmegállóig, és át kell menni a Veres Péter út túloldalára a vasúti átjárón. Intézményünk előtt a parkolás ingyenes.