Technikum

A technikumi képzés 5 éves, egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az 5 év elvégzése után érettségi bizonyítványt és technikusi oklevelet kapnak a végzettek.  A magyar, matematika, történelem és az idegen nyelv tantárgyakból ugyanaz a tananyag tartalma, mint a gimnáziumban. A három tantárgyból (magyar, matematika, történelem), a 12. tanév végén előrehozott érettségi vizsgát tehetnek a tanulók. A 13. év végén idegen nyelvi érettségit és az ötödik tantárgyat, a szakmai vizsgát tehetik le. A technikumi vizsga emelt szintű érettségi tantárgynak számít.

Miért válaszd a Gourmand Középiskolát?

Szakavatott, elhivatott pedagógusaink, tanáraink elsődleges célja, hogy megismerjék diákjaik egyéni képességeit, kompetenciáit, erősségeit, és ezeket szem előtt tartva, partnerként támogassák őket a tanulásban. Ezt alátámasztja, hogy tanulóink évről évre, rendszeresen vesznek részt rangos tanulmányi versenyeken, és igen kitűnő eredményekkel öregbítik iskolánk hírnevét. A modern technikai felszereltségnek köszönhetően diákjaink ideális környezetben tanulhatnak, hiszen minden szükséges eszköz helyben a rendelkezésünkre áll.

A Gourmand Iskola gépjárművel és tömegközlekedéssel is jól megközelítő helyen van, így a szülőknek sem kell a parkolás miatt aggódniuk. Mindezek mellett, iskolánkat kellemes, barátságos, családias hangulat, illetve kimagasló közösségi összetartás jellemez, amelyet folyamatos programokkal, kirándulásokkal is erősítünk. Nyílt napjaink keretében Téged is szeretettel várunk, ha szívesen betekintenél a hétköznapjainkba. Gyere, látogass el hozzánk, és ismerd meg jobban intézményünket! A járvány miatt fennálló veszélyhelyzet ideje alatt sajnos nincs lehetőségünk Nyílt napot tartani, de erre a linkre kattintva megtekintheted iskolánk bemutatkozófilmjét.

Mire lesz szükséged a beiratkozáshoz?

Ha szeretnéd nálunk folytatni a tanulmányaidat, akkor a központi írásbeli vizsga sikeres teljesítése után egy rövid felvételi beszélgetésen veszel részt. Végül, a beiratkozás alkalmával a 8. osztály elvégzését igazoló bizonyítványt fogjuk kérni Tőled. Ha esetleg maradt még kérdésed, amire a fentiekben nem adtunk választ, akkor ide kattintva keress bennünket bizalommal a megadott elérhetőségek bármelyikén! Szeretettel várunk a Gourmand Gimnáziumban!

Jelentkezz most!

Elérhetőségeink

Telefon: +36-1-4033585, +36-1-3185064

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.