Gimnázium

A nyolcadik osztály elvégzése után még aránylag csekély azoknak a diákoknak a száma, akiknek pontos elképzelésük van a jövőjüket illetően. Általában azok, akik többgenerációs orvos/ ügyvéd/ művész/sportoló családból származnak, pontosan tudják, hogy milyen pályát válasszanak, azonban a többiek nem rendelkeznek konkrét tervekkel. De hogyan is várhatnánk, hogy 14 évesen tűpontos elképzelésük legyen arról, hogy milyen pálya a leginkább testhezálló számukra…?

Azoknak a diákoknak ajánljuk, akik…

  • Még nem döntötték el, hogy milyen hivatást válasszanak, illetve, hogy hol tanuljanak tovább.
  • Tervezik, hogy a gimnázium elvégzése után főiskolára, egyetemre mennek majd.
  • Stabil, biztos, értékes tudással kívánják megalapozni a későbbi tanulmányaikat a felsőoktatásban.

Belügyi rendészeti fakultáció

Iskolánk diákjai körében mindig is nagy népszerűség övezte a belügyi rendészeti fakultációt. Ezt a képzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság szakmai közreműködésével állítottuk össze, így diákjaink hiteles szakértők bevonásával sajátíthatják el a szükséges jogi ismereteket, rendőri hivatás alapjait, és a szakmai területek specifikumait. A fakultáció időtartama két év (hetente 2 óra), melyet a gimnáziumi évek alatt teljesítenek a tanulók. A belügyi rendészeti fakultációból diákjaink emelt- vagy középszintű érettségit tehetnek, a sikeres vizsga pedig többletpontot biztosít a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Miért válaszd a Gourmand Iskolát?

Szakavatott, elhivatott pedagógusaink, tanáraink elsődleges célja, hogy megismerjék diákjaik egyéni képességeit, kompetenciáit, erősségeit, és ezeket szem előtt tartva, partnerként támogassák őket a tanulásban. Ezt alátámasztja, hogy tanulóink évről évre, rendszeresen vesznek részt rangos tanulmányi versenyeken, és igen kitűnő eredményekkel öregbítik iskolánk hírnevét. A modern technikai felszereltségnek köszönhetően diákjaink ideális környezetben tanulhatnak, hiszen minden szükséges eszköz helyben a rendelkezésünkre áll.

A Gourmand Iskola gépjárművel és tömegközlekedéssel is jól megközelítő helyen van, így a szülőknek sem kell a parkolás miatt aggódniuk. Mindezek mellett, iskolánkat kellemes, barátságos, családias hangulat, illetve kimagasló közösségi összetartás jellemez, amelyet folyamatos programokkal, kirándulásokkal is erősítünk. Nyílt napjaink keretében Téged is szeretettel várunk, ha szívesen betekintenél a hétköznapjainkba. Gyere, látogass el hozzánk, és ismerd meg jobban intézményünket! 

Mire lesz szükséged a beiratkozáshoz?

Ha szeretnéd nálunk folytatni a tanulmányaidat, akkor a központi írásbeli vizsga sikeres teljesítése után egy rövid felvételi beszélgetésen veszel részt. Végül, a beiratkozás alkalmával a 8. osztály elvégzését igazoló bizonyítványt fogjuk kérni Tőled. Ha esetleg maradt még kérdésed, amire a fentiekben nem adtunk választ, akkor ide kattintva keress bennünket bizalommal a megadott elérhetőségek bármelyikén! Szeretettel várunk a Gourmand Gimnáziumban!

Jelentkezz most!

Elérhetőségeink

Telefon: +36-1-4033585, +36-1-3185064

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.