5 tipp: így lehetsz a legjobb pincér

Bármi is legyen a munkánk, többnyire mind arra törekszünk, hogy kiválóan teljesítsünk benne. Egyrészt jó érzés minden nap azzal a tudattal hajtani álomra a fejünket, hogy ma is megtennünk mindent, másrészt jó érzés, ha a főnökünk és a kollégáink elismerik és megbecsülik az erőfeszítéseinket. A pincér pozíciója azonban ennél sokrétűbb, hiszen a munkatársak mellett a vendégek elégedettségéért is meg kell küzdenünk.

  1. Mosolyogj

Két ember közt a legrövidebb út a mosoly– szokták mondani, és mennyire igaz! A mosoly a kommunikáció fontos eleme, azt sugallja a vendégnek: örülök, hogy itt vagy. Persze tudjuk, hogy ahogy mindenkinek, egy pincérnek is lehetnek rossz napjai, de fontos, hogy próbáld a zűröket a munkahelyeden kívül hagyni (sajnos úgyis megvárnak). Nem azt mondjuk, hogy erőltess az arcodra bárgyú műmosolyt, inkább arra ösztönzünk, hogy próbáld megőrizni a jó kedélyállapotod, és légy kedves, barátságos a vendégekkel.

  1. Szemkontaktus

Sok étteremben, vendéglőben tapasztalhattad vendégként Te magad is, hogy szinte lehetetlen elkapni a felszolgáló tekintetét, amikor a főfogás után desszertet vagy kávét szeretnél rendelni. Pincérként tehát fontos, hogy folyamatosan járasd körbe a tekinteted az asztalokon, és azonnal vedd észre, ha valaki próbál jelezni Neked.

  1. Légy képben

Ismerd meg az étlapon szereplő fogásokat, tájékozódj róluk a szakácstól, gyűjts információt a konyhafőnöktől. Így egyrészt a vezetőség is látja, hogy nem veszed félvállról a munkád, de ami ennél is fontosabb: ha a vendég rendelés előtt feltesz néhány kérdést, nem kell majd beszaladnod a konyhába, hanem azonnal, magabiztosan tudsz válaszolni neki.

  1. Gyorsaság

Természetesen tudjuk, hogy a gyorsaság a szakács és a pincér együttes munkáján múlik, de fontos, hogy megtedd a magadét annak érdekében, hogy a vendégek mielőbb megkapják, amit rendeltek.

  1. Kérdezz

Ha a vendég befejezi az ételt, bátran kérdezd meg, hogy ízlett-e, mielőtt elviszed a tányért. Ezzel egyértelműen azt kommunikálod, hogy érdekel a véleménye az ételről- és ez nem csak Rád, hanem az egész étteremre jó fényt vet.

Érdekel a vendéglátás?

Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!

Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.