Gyakran unatkozol? Ez állhat a háttérben!
Gyakran szoktál unatkozni? Van, hogy nem tudod, mit kezdj a szabadidőddel, csak ülsz a fotelben, nézed, ahogy haladnak előre az órán a mutatók, és közben azon töprengsz, mivel töltsd a délutánt, mi az, ami lekötne, amivel el tudnád foglalni magad? Ha gyakran előfordul veled, hogy unatkozol, akkor lehet, hogy érdemes szakember segítségét kérned, hiszen ez akár a depresszió jele is lehet!
Átmeneti állapot vagy állandósult személyiségvonás?
Semmi gond azzal, ha vannak helyzetek, vagy tantárgyak, tevékenységek, amelyek untatnak. Ez teljesen normális dolog, emiatt egy percig sem kell aggódnod, hiszen nem keltheti fel minden mindannyiunk érdeklődését ugyanannyira. Lehet, hogy számodra az irodalom unalmas, míg a padtársad a fizika órán ásítozik.
Ez ilyen, ez különböztet meg bennünket egymástól, ettől színes a világ. Azonban, ha azt tapasztalod magadon, hogy általában unatkozol, illetve, hogy semmi sem köti le kellőképp a figyelmed, akkor mindenképp érdemes ezzel foglalkoznod.
Mi válthat ki unalmat belőlünk?
Az unalomérzet hátterében több kiváltó ok állhat. Ilyen lehet például, ha túl kevés vagy monoton, egyhangú inger ér bennünket, ha nem vagyunk motiváltak egy feladat elvégzésében, ha nem érdeklődünk egy adott téma iránt, ha elégedetlenek, csalódottak vagyunk, vagy ha hatalmába kerít a szorongás, a depresszió vagy az apátia.
Az okoseszközök szerepe
Mai világunkban hozzászoktunk ahhoz, hogy folyamatosan ingerek érnek bennünket; zörög a messenger, jönnek a push üzenetek, szól a zene Spotify-on, közben megy a televízió és Tik-tok videókat nézegetünk… Ez nyilván olyan mennyiségű inger, amit aligha lehet teljes mértékben befogadni, mégis igényeljük a minket körülvevő zajt. Ha a fentiek felétől megfosztjuk magunkat, máris hatalmába keríthet az unalomérzet.
Képzeld csak el, mi történne, ha egy nap nem kapcsolnád be a telefonodat? Milyen mennyiségű ingertől fosztanád ezzel meg magad? És vajon mivel pótolnád ezeket? Lenne még bármi, ami képes lenne lekötni téged ezeken kívül? El tudnál menni sétálni, és pusztán gyönyörködni az őszi természetben? Leheverednél egy könyvvel, és bele tudnál merülni órákra?
Lehet, hogy érdemes időnként tartani néhány nap digitális detoxot, hogy észre vedd az élet apróbb szépségeit, történéseit, különben az ember észrevétlen ingerfüggővé válik, és ha ezeket nélkülöznie kell, akkor unatkozni kezd…
Érdekel a vendéglátás?
Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!
Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064
E-mail: info@gourmand-iskola.hu
Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.