Egy új alvászavar: korai alvásfázis-szindróma

Az alvázavarok egyik új típusaként ismerkedhettünk meg nemrég az úgynevezett korai alvásfázis-szindrómával. Ez bár elég ijesztőnek és szörnyen bonyolultnak hangzik, egyáltalán nem veszélyes. Nagyjából annyit tesz, hogy az ember iszonyú korán lefekszik, ennél fogva iszonyú korán is kel. A korai alvásfázis-szindrómások nem szenvednek ettől különösebben: alvásuk ugyanolyan mély, kielégő, pihentető és jó minőségű, mint „átlagos” társaiké, pusztán egyetlen bökkenővel kell szembesülniük. Sajnos gyakran lemaradnak különféle esti programokról, úgy is mint színház, koncert, családi vacsorák, baráti összejövetelek – hiszen, amikor a többiek kikapcsolódni indulnak, ők már az igazak álmát alusszák…

De mit is jelent ez pontosan?

A korai alvásfázis-szindrómások korán ágyba bújnak, cserébe viszont már hajnali 2 óra magasságában ébren vannak. és nem csak ébren vannak, de készen is állnak rá, hogy elindítsák a napot – hiszen ők már kipihenték, kialudták magukat. Ez akkor rendben is van, ha például otthon dolgoznak, és megtehetik, hogy már a hajnali órákban leüljenek a számítógép elé, és hatékonyan töltsék az időt. Azonban azok, akiknek 9-10 óra fele kell beérniük a munkába, ilyenkor gyakran csak ülnek, és várják, hogy felébredjen a város.

Hol a probléma?

Leginkább ott, hogy aki hajnali 2-kor kel, az délután 4-5 óra felé már „használhatatlan”. A biológiai órája a nap végére ér, elálmosodik, lelassul, elfárad, így a munkája során nagyobb eséllyel hibázik (szélsőséges esetben akár balesetet is okozhat).

Lehet ezt „gyógyítani”?

Ha az embert zavarja a pacsirta-lét, akkor egyszerű, természetes módszerekkel megpróbálhatja magát átszoktatni. Egy kiadós délutáni alvással jelentősen késleltethető az esti elalvás időszaka, vagy egy-egy jó filmmel is megpróbálhatjuk magunkat ébren tartani. Az olvasást ebben az esetben nem ajánljuk, mert az inkább álmosít, hacsak nem éppen valami hihetetlen izgalmas könyv akad a kezünkbe, amit nem lehet letenni.

Ez a „kórság” valójában azért nem veszélyes, mert – ahogy azt feljebb is írtuk – az alvás minőségét nem befolyásolja, azonban azért láthatjuk, hogy képes némi kellemetlenséget okozni mind az esti-, mind pedig a hajnali órákban.

Tekintsd meg nappali/ esti, ingyenes képzéseinket!

Kérdés esetén keress bennünket bizalommal!

Telefon: +36-1-4033585, +36-30-1952790

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.